KOM-ÉP FORGÁCS KFT.

kom-epkft@kom-epkft.hu            +36 (30) 990 3814

 

PÁR SZÓ AZ ENERGETIKAI TANÚSÍTÁSRÓL

 

Fogalma…

2012. január 1-e óta épületek, lakások, házak eladása vagy bérbeadása esetén kötelező energetikai tanúsítványt készíteni. Ez a dokumentum olyan Magyar Mérnöki Kamara vagy Magyar Építész Kamara névjegyzékébe felvett tanúsító által készített okirat, mely az adott épületnek, vagy épületrésznek a külön kormányrendeletben meghatározott képletek alapján számolt energetikai teljesítőképességét tartalmazza. A dokumentum alapján meghatározható az adott épület éves energiafelhasználása, illetve a tanúsítók javaslatot tesznek az energia megtakarítás lehetőségeire is.

Miért szükséges…

Mivel az Európai Unió kiemelten foglalkozik a környezetszennyezéssel és energiahatékonysággal, így a tagállamokra vonatkozóan kötelező érvényűnek vezette be fent említett esetekben energetikai tanúsítvány elkészítését. A jogszabályi szabályozás évről évre szigorodik, hogy az épületek energiafelhasználása kevesebb és kevesebb legyen, illetve az EU célul tűzte ki, hogy 2020-ra az új épületek már közel nulla energiafelhasználásúak legyenek. (kötelezővé fog válni a megújuló energia felhasználása)

 

Jogszabályi hivatkozások…

További információt olvashat a következő jogszabályokban:

76/2008. (VI. 30.) Kormány rendelet :az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet : az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról

191/2009. (IX. 15.) Kormány rendelet : az építőipari kivitelezési tevékenységről

 

Energetikai besorolás 2016-tól:

Akár csak a háztartási gépeket, az épületek is besorolhatók, a számításuk és energiafelhasználásuk alapján valamelyik betűt, százalékot kapják.

 

AA++ <40% Minimális energiaigényű
AA+ 40-60% Kiemelkedően nagy energiahatékonyságú
AA 61-100% Közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynél jobb
BB 101-130% Közel nulla energiaigényre vonatkozó követelményeknek megfelelő
CC 101-130% Korszerű
DD 131-160% Korszerűt megközelítő
EE 161-200% Átlagosnál jobb
FF 201-250% Átlagos
GG 251-310% Átlagost megközelítő
HH 311-400% Gyenge
II 401-500% Rossz
JJ 501%< Kiemelkedően rossz

 

Cégünk szolgáltatásai közé tartozik energetikai tanúsítványok elkészítése is.  Amennyiben bármilyen tanúsítással kapcsolatos kérdése merülne fel, vagy éppen tanúsítót keres, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink valamelyikén:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen vagy 06/30/990-38-14 telefonszámon.